hu en de es
Egymást Segítő Egyesület közhasznú szervezet
Alapítva: 1989
Adószámunk: 19173245-1-13
Ma napja van. A honlap utolsó frissítése: 2017.07.28.
ESE Pécel képekben ESE Isaszeg képekben Húsz év az egymást segítésben

Köszöntjük az 50 éves Ráday Pál Gimnáziumot!

Juhász Jenőné: A péceli iskolák története című könyv kiadását 2003-ban felkarolta Egyesültünk. A könyv a Ráday Pál Gimnázium történet külön fejezetben foglalja össze. A fejezetet az alábbiakban közzétesszük.

 

A Ráday Pál Gimnázium
 
Tisztel Olvasó! Évek óta gondolkodunk azon, hogyan lehetne iskolánk életét, történetét, hétköznapjait, ünnepeit megörökíteni valahogy a gyorsan múló idő sodrásában. Íme itt a kézzelfogható eredmény, az évkönyv.
Nincs minden évben lehetőségünk, hogy ezt megtegyük, mint mások, azonban a 40 éves múlt arra késztetett bennünket, hogy összegyűjtsük az elmúlt évtizedek morzsáit, és ezt minden érdeklődő számára hozzáférhetővé tegyük.
40 év, lassan egy emberöltő! Nemes elődeink, Lehoczky Endre és Cser László igazgató urak, akik ezt az iskolát megálmodták ennek az akkor még kicsit csipkerózsika álmát alvó nagyközségnek, valami egészen rendkívülit alkottak. Művelődési, szellemi központot teremtettek az itt élőknek és a vonzáskörzetben lakóknak. A volt polgári iskola épülete befogadta a tanulni vágyó fiatalok százait, és bármilyen nehéz körülmények között, az itt tanító tanárok sajátos szellemiséget teremtettek.
Itt mindig az volt a fő szempont, hogy a nálunk nevelődő ifjakat úgy bocsássuk el érettségi után, hogy akár továbbtanulva, akár munkába állva, azt a minőséget képviseljék, amit itt számukra átadtunk. És nem kell/kellett soha csalatkoznunk, mert a négy évtized alatt több mint 2500 itt érettségizett diákunk az egyetemi tanárságtól a jó szakmunkásig bizonyítja, hogy érdemes volt értük létrehozni ezt az iskolát.
Pécel, 2003. április 7.
Lestyán Péter
igazgató
 
Ráday Pál: A köz minden jóért való esedezés
(Részlet a Lelki hódolás című imádságoskönyvből)
 
Óh Uram' Adj az én szívembe alázatosságot, és a kevélységet gyomláld ki; adj békességes tűrő lelket és a haragot s zúgolódást szívemből űzd ki; adj adakozó kezet és a fösvénységtől oltalmazz meg.
Adj könyörületességre hajlandó szívet, hogy a nyomorultakat segítsem, adj egyességben gyönyörködő lelket, hogy senkit ne háborítsak; adj mértékletes józan életet, adj igazmondó és rágalmazás nélkül való nyelvet, adj ártatlan kezeket.
Adjad, hogy az én hivatalos munkáimban legyek előmeneteles;az én szándékaimban boldog; az én útaimban szerencsés; az én elmélkedéseimben friss; az én házamnak és jószágaimnak igazgatásában rendes, az én erkölcseimben csendes, és minden dolgaimban és mindenekfelette a Te dicsőségednek terjesztésében, hü és szorgalmatos.
Ámen.
 
 
A Ráday Pál Gimnázium krónikája
 
1962. szeptember 1.
Nappali tagozaton egy, levelező tagozaton két osztállyal, az általános iskolával közös igazgatással megindul az oktatás. Az igazgató Lehoczky Endre.
1965. szeptember 1.
Átköltözés a jelenlegi (Pécel, Isaszegi út 3. – a szerkesztő) helyre.
1966. június
Az első érettségi vizsga.
1966. augusztus 8.
A gimnázium és az általános iskola szervezeti szétválása, az önálló gimnázium működésének engedélyezése (eng.sz.: 19.486/1966.III. Művelődési Minisztérium).
1966. augusztus 15.
Cser László igazgatói és Pósfai Imréné igazgatóhelyettesi megbízása.
1968.
A tanári szoba építése társadalmi munkában.
1969/70.
Az első biológia tagozatos osztály indítása.
1971/72.
Az iskola épületének korszerűsítése, bővítése.
1973.
A biológia-kémia előadó kialakítása, felszerelése.
1974.
A könyvtár kialakítása felszerelése, sportpálya építése társadalmi munkában.
1974. június 1.
Névadó ünnepély. A péceli gimnázium minisztériumi engedéllyel felveszi a Ráday Pál Gimnázium nevet.
1976. július 1.
Cser László igazgató az aszódi Petőfi Sándor Gimnázium irányítását veszi át. A Pest megyei Tanács Művelődési Osztálya Kohn Gábort nevezi ki a Ráday Pál Gimnázium igazgatójává.

1977. május
Ünnepélysorozat Ráday Pál születésének 300. évfordulója tiszteletére. A Ráday Napok hagyományossá tétele.
1978. szeptember
Kísérleti jelleggel megkezdődik a kémiai anyagvizsgálat fakultatív tantárgy oktatása.
1979. május
Sikeres vizsgák után laboráns oklevelet szerez az első csoport.

1979. szeptember 1.
Megkezdődik a fakultatív jellegű oktatás.
1980/81.
Fotólaboratórium kialakítása, parkosítás.
1982. április
A harmadik évfolyam tanulói Losoncon megkoszorúzzák Ráday Pál sírját.
1982. május 28.
Ráday Pál szobrának avatási ünnepélye.
Húsz év eredménye:
1966 és 1981 között a nappali tagozaton 697 tanuló szerzett érettségi bizonyítványt. Közülük 189 tanuló nyert egyetemi vagy főiskolai felvételt. Pedagógiai pályán – tanító, tanár szakon – 79-en tanultak tovább.
1983. június
Érettségi vizsgát tesz az első fakultatív rendszerű oktatásban részesült évfolyam.
1984.június
Átadjuk a jelentős társadalmi munkával épült tornaszobát.
1985. szeptember 1.
Megkezdődik a számítógép-kezelői ismeretek fakultatív tantárgy oktatása.
1986. szeptember
Átadásra kerül a saját erőből kialakított számítástechnika szaktanterem.
1987. június
Az első 20 tanulóból álló csoport oklevelet szerez a számítógép-kezelői ismeretek fakultatív tantárgyból.
1991. szeptember
Hajdú Józsefné igazgatóhelyettes egy évre igazgatói megbízást kap.

1992.
Pályázati rendszerben Lestyán Pétert Pécel Önkormányzata kinevezi igazgatónak.
1993. szeptember 1.
Elkezdődik a hat évfolyamos gimnáziumi képzés.
1994.
Bővül az iskola két számítógépes szaktanteremmel, egy internetes teremmel, két tanteremmel, három gazdasági irodával és a kis aulával.
1995. szeptember 1.
Rövid szünet után újra indul a levelező tagozaton az oktatás.

1998.
Elkészül iskolánk pedagógiai programja.
2001. szeptember 1.
Kötelező jelleggel a 9. évfolyamon elkezdődik a kerettantervre épülő helyi tanterv bevezetése, emelt szinten az angol nyelv és a német nyelv oktatása. Pécel város Önkormányzata vállalja iskolánk fenntartói kötelezettségeit.
2002. szeptember 1.
352 nappali és 140 levelező tanulóval beindul az ünnepi tanév.
 
Az alapító
 
Gimnáziumunk alapításának 30. évfordulója alkalmából felkerestük Lehoczky Endre igazgató urat, iskolánk alapítóját, aki kedvesen fogadott minket és szívesen válaszolt kérdéseinkre.
– Miért lett Ön iskolánk első igazgatója? Hogyan esett önre a választás?
– Nem esett rám a választás. Mivel én hoztam létre ezt az iskolát, természetes volt, hogy én vettem át a vezetést is.
– És hogyan alakult ki a gimnázium?
– 1961-ben kezdtük el a munkálatok megszervezését. A rengeteg utánajárás ellenére csak nehezen kaptuk meg az engedélyt. Először a mai Szemere Pál Általános Iskola területén az általános iskola mellett alakult meg a gimnáziumi tagozat, melyek tantestülete és igazgatósága közös volt. A harmadik tanév már gimnáziumunk mostani helyén indult.
A 60-as években egy középiskola alapítási hullám vonult végig Pest megyében. Ekkor alakult iskolánk is, de máig csak kevés áll fent.
– Hogyan történt ez?
– A gimnáziumok alapítását a szükség hozta. Ekkor egy nagy létszámú korosztály került középiskolás korba. A fennmaradás okát abban látom, hogy nemcsak Pécelről jelentkeztek tanulók, hanem a környező településekről is. A másik ok az volt, hogy a jelentkező tanulókat nem szelektáltuk, vagyis a gyengébb képességű diákokat is felvettük. Mindennek következtében jelentős túljelentkezés volt, és lassan mi is válogathattunk. Később már csak a négyes-ötös tanulókat vettük fel. Tagozat, szakkörök és érdeklődési körök indultak, nagy súlyt fektettünk a nyelvek tanítására is.
– Igazgató úr milyen tárgyakat tanított?
– Magyart, oroszt és németet. Még ma is sokan járnak hozzám német korrepetálásra, amit szívességből csinálok.
– Az átépítéshez honnan teremtették elő a pénzt?
– Már az engedély megszerzése is gondot jelentett. Ezért aláírások gyűjtésével adtunk nyomatékot kérésünknek, végül támogatókat is találtunk. Ennek következtében magát az építkezést már központi támogatással indítottuk el. Sok társadalmi munkát végeztek a tanárok, a diákok, sőt a szülők is.
– Mikor vált a gimnázium teljesen függetlenné az általános iskolától?
– Ennek az előzménye az volt, hogy miután másfél évig voltam igazgatója a két iskolának, ajánlatot kaptam Gödöllőn a Művelődési Osztály vezetői posztjára. Ekkor addigi helyettesemnek, Cser Lászlónak adtam át a helyemet. 1966-ban visszajöttem Pécelre, és ekkor vált szét a két iskola. Az általános iskola igazgatója lettem én, a gimnáziumé Cser László maradt.
– Van-e olyan tanár, aki a kezdetektől a gimnáziumban tanít?
– Igen. Vitárius Sándor tanár úr már a szervezés időszakában is segítségemre volt, és azóta is az iskola megbecsült tanára.
Pataki Éva és Kácser Zsuzsa
(Jelfogó 1992.)
 
Egy igazgató visszaemlékezései
(Azaz Cser László nagyapámé)
 
– Első kérdésem: biztosan tudod, hogy a gimnázium 30. évfordulójának megünneplésére készül. Kinek volt az az ötlete, hogy Pécelen gimnáziumot kéne indítani?
– A hatvanas évek elején országos mozgalom indult a középiskolai hálózat kibővítésére. Szinte minden nagyobb település nekifogott az iskolafejlesztésének, de később ezek közül sok elsorvadt, és csak azok maradtak meg, amelyek reális igényt valósítottak meg.
– Pécelen Lehoczky Endre általános iskolai igazgatóé az érdem, aki sok utánajárással elintézte, hogy az általános iskolával közös igazgatással 1962. szeptember 1-jén megindulhasson a gimnáziumi oktatás. Biztos gondot okozott az amúgy is zsúfolt, nagy létszámú általános iskolába belenövő gimnázium. Hogyan sikerült nekünk is (a gimiseknek) önálló helyet biztosítani?
– Az általános iskolában új épületet emeltek, és így átadták az Isaszegi úton lévő volt polgári iskola épületét. Ez nagyon korszerűtlen, rossz állapotban lévő épület volt, azért igyekeztünk kisebb-nagyobb toldásokkal a minimális technikai feltételeket biztosítani. Ezekben a munkákban Vitárius Sándor tanár úr nyújtotta a legnagyobb segítséget. A mai formájában meglévő gimnázium főépülete 1971 és 1972 nyarán alakult ki, Marocsek László építész tervei szerint, teljes átépítéssel és új szárny hozzáadásával. Az építkezés emlékére készítettem az aulában ma is meglévő ivókutat. Örültünk a jobb körülményeknek, de a legnagyobb gondot továbbra is az okozta, hogy anyagi gondok miatt tornatermet nem tudtunk építeni.
– Azért jó, hogy egy sportpályát mégis építettek! A neved is olvastam kavicsból kirakva a támfalon (a kosárpalánk mögötti beton falon, a távolugró oldalán), gondolom, sok emléked van erről is.
– A pálya helyén egy homokdomb volt, amelyet a tanulókkal elhordtunk, támfalakat készítettünk és naponta 100 járólapot „gyártottunk”. Én főztem, és a zsaluzási munkákat végeztem.
– Mit tudsz azoknak a diákoknak (többek között nekem is) mondani, akik pedagógusok szeretnének lenni? Gondolom, egyetértesz velünk, és örülsz, hogy lesznek utódaid.
– Nem akarom ismételni nagy embereknek a tanítói-nevelői hivatással kapcsolatos – igaz mondásait, csupán annyit jegyeznék meg, hogy a kialakulóban lévő új világban még sokkal fontosabb szerepe van, és lesz a pedagógusoknak az ifjúság formázásában.
– Hát akkor ezt a riportot megcsináltuk. Szia, papa!
Bárdos Csilla
(Jelfogó 1992.)
 
Tíz év elteltével
 
Tíz évvel ezelőtt végzős diákként riportot készítettem nagyapámmal a gimnázium 30. évfordulójára. Azóta én is elvégeztem nagyapám nyomán a főiskolát, egyetemet és immár öt éve, hogy a gimnáziumban tanítok, angolt és testnevelést. Tanárként persze én is másképp látom az iskola dolgait, mint anno diákként. Ez az élet rendje, hogy felnövünk és átértékelődnek bennünk gondolatok és dolgok.
Tudván, hogy az iskolánk mai helyzete mennyire mostoha és hogy mennyire fontos, ha egy gimnázium ügyét támogatják, még nagyobb büszkeséggel gondolok vissza nagyapámra és azokra az emberekre, akik megalapították ezt az iskolát.
Nagyapám sok mindent mesélt már az iskola alapításáról az első riportomban. Elmondta, hogy egy országos fejlesztési hullám keretén belül indult a gimnázium 1962-ben.
Először Lehoczky Endre volt az igazgató, mert a gimnázium akkor még az általános iskolához tartozott. Két év múlva költözött csak le az Isaszegi útra.
Aki ma az épületekre néz, joggal csóválhatja a fejét, bár a mai állapotokat küzdelmes munkával érték el.
A diákok együtt dolgoztak a tanárokkal, igazgatóval és teremtették meg istállókból és romokból az épületeket.
Vannak azért olyan érdekességek, amelyeket már sokan nem tudnak.
• A büfé melletti virágládát is a nagyapám csinálta. Minden vele dolgozó diák egy-egy kaviccsal díszítette azt.
• Az aulában lévő kutat is a a papa építette a diákságnak – kár, hogy nincs használatban már.
• Vagy pl. a pálya végénél a távolugró gödör oldalán a támfalon kavicsból kirakva látható egy emlékfelirat a pálya építésével kapcsolatban.
• A nagyapám mindig viccesen meséli, hogy bográcsban főztek, hogy „éhen ne vesszenek” a nagy munkában, és amikor az idő hidegebbre fordult, még forralt bort is csinált mindenkinek. Azok a diákok ezekre az emlékeikre a mai napig szívesen emlékeznek vissza.
Aztán 1976-ban a nagypapám Aszódra került igazgatónak, és a péceli iskolát Kohn Gábor vette át. Sajnos különböző gazdasági és politikai nehézségek miatt a mai napig nincs tornaterme a gimnáziumnak. A sors fintora talán, hogy nagyapám, Aszódra kerülése után, ott még uszodát is tudott építeni.
Aztán arról faggattam, hogy mit gondol az én tanárrá válásomról. Nagyapám megnyugtatott, hogy szerinte jól választottam, mert ez a pálya mindig tartogat kihívásokat.
Tőle tudtam meg, hogy én már a negyedik pedagógus vagyok a családomban. Az üknagymamája a Péceli Evangélikus Elemi Iskola egyik alapító tagja volt. A dédnagypapája tanító volt szintén Pécelen.
Ő maga matematika és fizika szakos tanár és igazgató. Én ugyan még a tanári kihívások elején tartok, de ilyen ősökkel, azt hiszem, könnyű lesz megmaradni a pályán.
Végül a gimnázium jövőjéről kérdeztem. Először aggodalmáról számolt be, de aztán hozzátette, hogy ő mindig optimista ember volt, és környezetében is ezt próbálta táplálni.
„Egy rossz helyzetben nem szabad keseregni, hanem bizakodni kell és tenni akarni. Országos elbírálásban lehet, hogy az általános iskolák fontosabbak, de ettől a helyi viszonyok másképp is alakulhatnak. Pécelnek mindig szüksége volt és lesz is értelmiséget kinevelő gimnáziumra.” (Cser László)
Feketéné Bárdos Csilla
 
Szűcs Miklós 10.c osztályos tanuló riportja Szűcs Miklóssal, édesapjával
 
– Mikor jártál ide?
– 1972-76 között.
– Milyen ifjúsági élet volt akkoriban az iskolában?
– Akkoriban a Kohn Gábor tanár úr vezetésével működő KISZ adott keretet az ifjúsági munkának. Én például az Eötvös alapszervezetben voltam agitációs propagandista. Legszebb emlékem, hogy a „REGÖLŐK” pol-beat együttesben zenéltem. Az együttest osztálytársammal, Petróczi Istvánnal alapítottuk. Ő énekelt, én gitároztam. Részt vettünk az országos pol-beat fesztiválon is. Létezett irodalmi színpad is, aminek szintén aktív részesei voltunk
– Létezett-e valami, ami összehozta a tanulókat?
– Nagyon sok társadalmi munkát végeztünk. A most is meglévő sportpálya létrehozásában dolgoztunk. Átadásáról a televíziós is beszámolt, a TV híradóban Moldoványi Ákos mutatta be az elkészült létesítményt.
– Milyen délutáni elfoglaltságok voltak abban az időben?
– Mint már említettem volt irodalmi színpad, volt sportkör, de voltak KISZ alapszervezeti gyűlések is. Minden évben segítettünk az őszi betakarítási munkákban.
– Állt-e régen büfé?
– Akkor is volt büfé, ami az akkori igényeket kielégítette.
– Milyen volt az akkori sportélet?
– Nagyon jó. Délutánként óriási pingpongcsatákat folytattunk az aulában felállított asztalon.
– Mi a helyzet az akkori dohányzással?
– Akkor is létezett a gimnáziumban. Megfelelő körülmények között.
– Milyen volt az iskolákban érettségiző, tanulók továbbtanulási lehetősége?
– Felsőfokú intézménybe jelentkező tanulók 80%-át felvették. Én például a gépészmérnöki karra nyertem felvételt.
– Milyen volt az akkori tanár-diák viszony?
– Nagyszerű tanári kar tanított a gimnáziumban, ezért jó volt a tanár-diák viszony. Cser László volt az igazgató, rajta kívül Kohn Gábor, Hatvani Sándorné, Pethes Anna, Zelei László, Hajdú Sándorné nevét említem, ők voltak a legkedvesebb tanáraim.
– Voltak-e ellentétek különböző osztályok között?
– Egészséges rivalizálások voltak, és ez nem akadályozta meg, hogy mély barátságok legyenek más évfolyamok és osztályok tanulói között.
– A volt osztálytársakkal milyen a mostani kapcsolat?
– Egy-két emberrel napi kapcsolatban állok, de a 25 éves érettségi találkozón, ami nagyon jó hangulatban zajlott le, szinte az egész osztály képviseltette magát.
– Összességében milyen volt a 4 év gimnázium?
– Ezek az évek az életemnek olyan meghatározó évei voltak, amire mindig jóleső érzéssel gondolok vissza.
(Jelfogó 1992.)
 
Négyszemközt önmagammal egy évforduló kapcsán
(diák- és tanárszemmel a gimnáziumunkról)
 
Először is szeretném megköszönni a felkérést a cikk megírására Tasnádi Katalin tanárnőnek. Megtisztelve érzem magam, hogy az ünnepi számba írhatok.
Egy évforduló mindenki életében fontos esemény. Legtöbbünk ilyenkor számvetést is készít. A Ráday Pál Gimnázium 30 éves ünnepe engem is ilyenre késztetett. Eddig közel 10 évet töltöttem el itt a diákként és tanárként. Abban a sajátos helyzetben vagyok Árpádfalvi Margit tanárnővel együtt, hogy abban az iskolában tanítok, ahol diákként a padokat koptattam.
Sokan azt mondták, ők nem mennének vissza az iskolájukba tanítani. Én szívesen tettem. Féltem az első találkozástól a volt tanáraimmal, hogyan is szólítsam őket. Nehéz volt kimondani azt, hogy szervusz Aladár. Miért őt először? Mert már sajnos nincs közöttünk. Első kirándulásom tanárként az ő osztályával zajlott le. Most is előttem van mosolygós alakja a gézaházi turistaházban. Nem szégyellem elmondani, hogy amit magyarból tudok, azt tőle is tanultam. Nekem voltak és vannak tanár példaképeim, ő közéjük tartozik. Fáj, hogy nem lehet itt, de mindig velem lesz.
Jó volt itt diáknak lenni és jó most tanárnak is. Miért? Van ennek a kis gimnáziumnak egy varázsereje: családias. Remélem, még nagyon sokáig az is marad. Óhatatlanul mindig összehasonlítom a régi diákokat a mostaniakkal. A különbség nem csak bennünk van, hanem a megváltozott viszonyoknak is köszönhető. Furcsa, nem voltunk szuperosztályok, mégis tanultunk. Jobban odafigyelünk tanárainkra. Az adott szó szentség volt mind a diáktárs, mind a tanár felé. Most valamit legalább négyszer kell elismételni, hogy foganatja legyen. Értettük a humort, ami mostanában hülyéskedést jelent. Jelmezbálokat rendeztünk nem néhány, hanem tömeges résztvevővel. Tudom, számotokra unalmas a már jól ismert formula: Bezzeg az én időmben! Ilyenek voltunk, mások voltunk, de diákok. Talán most megindult valami, ami visszahozza a régi szép időket. Jó ötleteitek vannak és van egy, ami akkor nem volt, a Kőműves Kelemen. Köszönöm nektek, hogy ezt az élményt megadtátok nekem. Eszembe jut a Régi idők focija cimű filmben Minarik Ede mondása: „Kell egy csapat!” Most itt van: diák és tanár, használjuk ki! Tegyük emlékezetessé az itt eltöltött éveket közös munkával. Éjjeli merengéseimet befejeztem. Szeretek itt lenni, szeretek köztetek járni, szeretek tanítani (a néhai kudarcok ellenére is). Szép emlékeimet remélem, még gyarapítani tudom. Köszönöm a III. a, III. b, I. b (volt és jelenlegi) osztályaimnak a szép emlékeket. Kívánok mindannyiunknak sok sikert és boldogságot!
Skuczi László
 
„Ami elmúlt, soha nem jön vissza már”
(töredék egy évforduló ürügyén)
 
40 év hosszú idő, nemcsak az ember életében, hanem egy intézmény életében is. A kezdeti nehézségek után megindult a kibontakozás és a folyamatos megújulás a Gimnázium életében, Érdekes egybeesés, hogy éveim száma megegyezik az Ünnepeltével. Ebből 20 évet töltöttem e jeles falak között, négy évet diákként, a többit a katedra másik oldalán. Emlékek kavarognak a fejemben, régiek és újak.
Életem legszebb éveit kapcsolhatom a családias Alma Materhez. A boldog diákévek, sajnos, a jelenlegi generációnak keveset jelentenek, mert azt a pezsgő kulturális és sportban gazdag életét ők nem ismerik, az elmúlt években ilyen nem volt tapasztalható itt. Vidám ballagás szamaras kordén a városban énekelve, bolondozva, diákok által megtartott órák, tanár-diák pingpongmérkőzések sorozata, az osztálytalálkozók meghitt pillanatai és még sorolhatnám.
Értéket, szeretetet adni és kapni: ez a legfontosabb öröksége a Ráday Pál Gimnáziumnak. Vallom, hogy ezt nemcsak én tapasztaltam így, hanem a kollégáim is. Jó érzés olyan kollégákkal együtt lenni és dolgozni, akik ha kell, be tudják lelkesíteni a tanítványaikat egy nemes cél érdekében. Gondolok itt a Kőműves Kelemenre vagy a szalagavatós meglepetésekre, a túrákra, a versenyekre. Büszke vagyok rádays kollégáimra, hiszen közülük néhányat már én is taníthattam.
Mindig öröm, ha volt diákunk visszatér a „családhoz”.
Felsőfokú intézményekben tanuló tanítványaink sokszor jönnek vissza tanácsért hozzánk, vagy csak látni akarják a tanárokat, és nosztalgiázni szeretnének. Felejthetetlen érzés a szerenádok hangulata, az örömtől csillogó tekintetek a sikeres érettségi után.
Siker és kudarc, mindkettő velejárója a diák- és tanáréletnek. Ez a kettősség végigkíséri pályánk, de a sok kudarcot elfeledteti egy pillanatnyi öröm. Kedves Diákok! Nélkületek lehet, hogy könnyebb lenne az életünk, de nem lehetne teljes. Azt hiszem, ez így jó, mert az Úton együtt kell mennünk, és ha véget ér, az örömünk is közös.
Az újdonságok közül kettő az elmúlt évek alatt meggyökeresedett a gimnáziumban, az egyik a japán szakkör, a másik az aikido. Életképességüket volt és jelenlegi tanítványainknak köszönhetik. Két tanítványomat szeretném itt kiemelni, akik innen indultak el. Oláh Csaba az ELTE Délkelet-ázsiai Tanszékének tanársegéde, Szabó László pedig barna öves az aikidóban. Sok siker kívánok nekik a jövőre nézve.
Elmondhatom minden ünnepelt, itt végzett diák nevében, hogy jó volt ide járni, hiszen a tanulás mellett barátságok, szerelmek szövődtek, és kedves Kollégáim, jó együtt dolgozni veletek! Egyik kedvenc idézetemmel búcsúzom: „Az igazságot soha nem kaphatod meg mástól, mindenki saját maga által nyeri el azt.”
Skuczi László
 
Minden idők tanúja
 
Iskolánk alapításának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekhez közeledve megkérdeztem tanítványaim egy részét, mire kíváncsiak a régmúlt időkkel kapcsolatban. Nagyon érdekes, jó kérdéseket tettek föl, köszönet érte az 1. a osztálynak, a 3. a és 4. c informatika faktosainak. Illendő, hogy a válaszadásra iskolánk legrégebbi tanárát, Vitárius Sándor tanár urat kérjük fel.
– Mikor és ki alapította iskolánkat? Ki volt az első igazgató? Tanár úr mióta tanít iskolánkban?
– Mindenekelőtt megköszönöm, hogy arra gondoltatok, hogy velem riportot készítsetek. Anélkül, hogy szerénytelen lennék, magammal kell kezdenem, hogy a későbbiek során több utalást és megjegyzést a helyére lehessen tenni. 1962-ben végeztem el az ELTE biológiai-földrajz szakát. Az egyetemen két kari és két országos tudományos diákköri pályázaton is első díjat nyertem, így komoly esélye volt annak, hogy a Növénytani Tanszék tanársegédje legyek. Sajnos, csak KISZ-tag voltam párttag nem, ezért a professzoraimmal elképzelt állás helyett Valkón az Általános Iskolában kellett állást vállalnom. Az egyetemmel a kapcsolatom azonban megmaradt, mert külső munkatárs lettem. Sajnálom, hogy akkor még nem hallottam arról, hogy Pécelen gimnázium létesült, mert akkor ide jöttem volna. 1963 augusztusában lettem a péceli gimnázium tanára. Jelenleg én vagyok itt a legrégebbi, és Tóth Aladár tanár úr halála után a legidősebb tanár.
Velem egyidőben lett az iskola tanára Heltai Miklós is, aki jelenleg a gödöllői Török Ignác Gimnázium sikeres igazgatója.
1962-ben elérte a középiskolát az úgynevezett Ratkó-korszak demográfiai hulláma. A nagy létszámú középiskolai korosztály számára csak Pest megyében 13 gimnáziumot alapítottak. Ezek az új középiskolák az általános iskolákkal közös igazgatásúak voltak. Pécelen is ekkor alakult meg a gimnázium Lehoczky Endre irányítása alatt.
Lehoczky Endréről el kell mondanom, hogy kitűnő szakember, nagyon precíz, következetes. Tőle tanultam azt következetes, precíz aprólékos munkamódszeremet, ami hovatovább már problémát jelent, holott valaha minket így vezettek be a pedagógia tevékenységbe. Lehoczky Endre például szombatonként a naplókat rendszeresen ellenőrizte, és hétfőn a hiányokat pótolta. Meg kell még emlékeznem Dr. Dévény Pálról is, aki biológia szakfelügyelő volt. Legelső óralátogatása után gyalog mentünk Valkóról Gödöllőre, kifaggatott, levizsgáztatott, később felajánlotta a Pest megyei levelezőközpont konzultációs munkáját. Ezt a munkát itt a gimnáziumban végeztem és ez a rangot adott az iskolának, mert kötődést biztosítottam az iskola és a felsőoktatási intézmények között. Időközben Lehoczky Endre járási Művelődési Osztályvezető lett. A gimnázium és általános iskola közös igazgatójává pedig Cser Lászlót nevezték ki. 1966-ban Lehoczky Endre visszatért Pécelre. Ekkor ő lett az általános iskola igazgatója, és Cser László maradt a gimnázium igazgatója. A létrehozó igazgató tehát Lehoczky Endre, az első igazgató Cser László volt. A két intézmény szétvált, de a gondnokság például csak 1970-ben alakulhatott meg.
– Mikor költözött iskolánk a jelenlegi helyre?
– Amikor a jelenlegi általános iskola területén kialakított helyet kinőttük, valamit kellett csinálni. Itt az Isaszegi úton valaha istálló, majd polgári iskola volt. A háború után pedig, egészen 65-ig alsó tagozatos és kisegítő iskola működött az épületben. Ide költözött a gimnázium, ami életképesnek bizonyult, de a közös igazgatóság még sok problémát okozott továbbra is.
– Hogyan építették át, bővítették ki a régi épületet?
– 1973-ban nyerte el az iskola a jelenlegi formáját. A sportpálya is ez időben épült. Rengeteg társadalmi munkát végeztünk. Az iskola első tíz éve küzdelem volt a létért. Ugyanekkor létesült a Pest megyei Oktatástechnikai Központ is, ennek iskolánk adott helyet a mai számítástechnikai és fotó termekben valamint a faházban. Én kaptam megbízást a létrehozására, ettől az időszaktól lettem vezető szakfelügyelő, előbb csak oktatástechnikai, később oktatástechnikai és földrajz vezető szakfelügyelő. Nekem ez nagy pedagógiai élmény volt, de az iskolának is rangot adott, hogy az iskola egyik tanára megyei szerepet tölt be. Megint munkakapcsolatba kerültem a felsőoktatási intézményekkel és tudtam segíteni az iskola munkáját.
– Milyen eredményeket ért el az iskola ebben a kezdeti időszakban?
– 1965-ben ipari televíziót szerveztünk az iskola számara, amit nagyon jól lehetett használni az 1969-ben beindított biológia tagozatos oktatásban. A mai büfében egéristálló volt, a boncolásokat jól be tudtam mutatni az ipari TV-n keresztül. Bemutató tanításokat rendeztem és néhány cikket is megjelentettem. 22 Pest megyei gimnázium közül csak Érden és Pécelen volt biológia tagozat.
Akkoriban még nem volt meg a zsibongó így az iskolai ünnepségek lebonyolításánál is jó hasznát vettük az ipari TV-nek. A laborban berendezett ideiglenes stúdióban még veteránokkal riportot is készítettünk.
– Kik voltak tanár úr legjobb tanítványai?
– Kezdetben inkább emberi jó tulajdonságaikkal tűntek ki diákjaim. Jó szívű, jó emberek voltak, de kevesen tanultak tovább. Sokan vannak azonban, akik később ezt pótolták és mára akár mint Dr. X. Y. mutatkozhat be. Eddigi pályafutásom alatt 79 olyan tanulót tanítottam, akinek továbbtanulását is segíteni tudtam.
Valaha másfajta és nagyobb volt a fegyelem, mint ma és ezt nekem néha már nagyon nehéz átélni. Az a régi fegyelem se volt teljesíthetetlen, de a gyerekekben kialakultak azok a személyiségbélyegek, amik a felnőttek világában nagyon kellenek. Ez a nagy szabadság, tanulói libaralizmus, amikor a fegyelem árnyéka sincs meg sokszor, azt eredményezi, hogy a felnőttek világában is azt hiszik a gyerekek, hogy Pécelen vannak. Több szomorú esetet említhetnék. Ez a mai stílus már a 80-as évek tájékáról jellemző.
– Sok olyan tanítványa volt és van tanár úrnak, akinek már a szüleit is tanította?
– Igen sok ilyen van, tizenöt éve egyre gyakrabban. Jelenlegi osztályomban Bényi Edina és Krajnyák Diána szüleinek osztályfőnöke voltam még az általános iskolában, a 6.c osztályban. Krajnyák Diána édesanyja Kelemen Éva néven az én osztályomban érettségizett, és az 1.a osztályos Bene Ágnes édesanyja Dolányi Erzsébet néven szintén az osztályomban éretségizett. Olyan, akinek osztályfőnöke nem voltam, de a szülőt is és a gyereket is tanítottam, nagyon sok van. 
– Hogyan alakult ki az iskola címere?
– Pályázatot írtunk ki 72-73-ban , amelyet a Tatár testvérek nyertek meg. Tatár Klára jelenleg jogász, és Tatár Enikő jelenleg gyógyszerész.
– Az iskola eddigi tanulói közül kikre lehetünk a legbüszkébbek?
– Saját területemről beszéltem. De tudok tudományos vagy művészi pályán eredményes tanulókról, vagy olyanokról, akik az életben letették névjegyüket. Megemlíthetem Kristóf János vegyészt, aki a VME kandidátusa. Kedves élmény, hogy el tudtam érni, hogy Pest megye földrajztanáraival egész napos tanulmányutat tegyünk a reptéren ahol Dr. Jura Attila volt tanítványom, a MALÉV egyik vezetője kalauzolt.
– Mi volt a legemlékezetesebb élmény?
– Bevallom, nem tudok ilyet mondani. Sok kedves emlékem van, rengeteg szállal kötődöm az iskolához. Sok olyan dologban vettem részt, ami nem tartozott szorosan a munkámhoz. Szinte mindent tudok az átépítés időszakáról is. Tudom, hogy hol van az 1 négyzetméteres rézlap-földelés. Hány áramkör van és a többi.
– Hallottunk arról, hogy az iskolai diákújság legelső kiadását a tanár úr felügyelte 1979-ben. Szeretnék valamit tudni a JELFOGÓ elődjéről a REGÖLŐ-ről
– Azóta is sajnálom, hogy a Regölő megszűnt, hogy más címlapok kerültek forgalomba .A Regölő név a Rádayak korát idézte, a pályadíjas címlap is. A megszűnés okai pénzügyi és nyomdai korlátok voltak. A relikviákat szívesen megmutatom bárkinek. Örülnék, ha az iskolaújság megjelenése rendszeressé válna, és a célkitűzései közé tartozna a hagyományőrzés is. A múltról keveset tudunk. Az év végén megjelenő évkönyv ezen sokat segít majd, de a mostani diákságnak is van feladata ebben.
A kérdéseket összegyűjtötte és a válaszokat lejegyezte
Tasnádi Katalin
(Jelfogó)

 


 
« Vissza a kezdőoldalra
VÉDESE Nonprofit Kft. közhasznú szervezet
Alapítva: 1997
Adószámunk: 20290557-2-13
FÉNY-ESE Szociális Központ Alapítvány közhasznú szervezet
Alapítva: 1995
Adószámunk: 18668748-1-13
ESE Alemany Erzsébet
Segítő Ház

2117 Isaszeg, Nap u. 2/b.
Tel: (28) 582-425
Fax: (28) 582-426
Egymást Segítő Egyesület
(ESE)

2119 Pécel, Pihenő u. 2.
Tel: (28) 454-076
Fax: (28) 454-077