Az ESE modell születése

Az ESE modell születése több évig tartott.

Pécel és Isaszeg települések, ahol az ESE modell született, a főváros közvetlen közelségében, a Közép-magyarországi régióban vannak, tehát gazdaságilag nem fejletlen térségben. De vannak olyan társadalmi szükségletek, amelyeket még fejlett gazdaság sem tud kielégíteni: a leértékelődött korú, képzetlen, egészségkárosodott, fogyatékkal élő, etnikailag hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását.
Nem megoldott a teljes ápolásra, gondozásra szoruló idős emberek és a fogyatékkal élők ellátása sem. Felismertük a gondozás, a foglalkoztatás, a képzés szükségességét. És elkezdtünk építeni.

Kezdődött egy szociális intézmény felépítésével, ez maga volt a munkahelyteremtő beruházás. A szociális intézményi ellátásokhoz, a teljes ápolási munkákhoz sokféle feladat tartozik: főzés, mosás, takarítás, kertgondozás, karbantartás stb. Megjelent nagyon sokféle foglalkozási szükséglet, amelyekre be kellett tanítani a munkavállalókat. A következő fázis, mikor a szociális gondozás, a megértő-védett foglalkoztatás, a betanító képzés, szervezetileg, szakmailag – megtartva az egymást-segítési értéket – leválasztódott. Létrehoztunk céljában azonos, de tevékenységében elkülönített szervezeteket, amelyekben a komplex segítés alapfázisai: a gondoskodás, a foglalkoztatás, a képzés személyre szólóan megvalósulhat.

Az évek alatt a felépített épületeket Segítő Házaknak szeretjük nevezni, talán ez az elnevezés áll legközelebb a munkánkhoz. A Segítő Házakban sokféle emberi nyomorúság megtalálható, de egyféléből számban és személyben kevés. Az ellátási, szolgáltatási egységek családiasak. A nyomorúságok nem adódnak össze, hanem kisimulnak, megértődnek, és elfogadódással integrálódnak a munkahelyi, vagy az ellátó egységekben. Változatos, sokféle találkozási és kapcsolódási pontok vannak a Segítő Házakban a dolgozók, a bejárók, a látogatók, a hozzátartozók, az ellátottak, a munkatársak között. Az épületek tervezésénél a sok fény, a közösségi, a találkozási terek létesítése, és a funkcióknak való megfelelőség, a nyitottság egyformán szempontok voltak.

Az ESE Segítő Házai nem szegényházak, hanem olyan társadalmi alapellátó szolgálatok, amelyben az egyén, teljes társadalmi státuszának megváltoztatására tényleges esélyt kap abban a lakó környezetben, ahol él.

A modell lényege olyan komplex társadalmi alapellátó intézmény létesítése, felépítése, működtetése, amely maga a munkahelyteremtő beruházás a környezeti társadalmi szükségletek folyamatos kielégítésére.

Az ESE modell három alappillére:
– komplex szociális gondoskodás a helyi (kistérségi, járási) szükségletekre,
– foglalkoztatás védett munkakörnyezetben,
– felnőttképzés munkaviszonyban.